Megérkezett, hivatalos: bemutatták a készüléket, ami leváltaná az okostelefonokat

Hosszú hónapok várakozása után lerántották a leplet az idei év egyik legjobban várt kütyüjéről, a Humane AI Pinről. Az eszköz lelke természetesen a mesterséges intelligencia, de számos érdekes megoldást felvonultat még – például az is egészen egyedi, ahogyan a ruhánkra rögzíthetjük. A készülék ára alacsonyabb, mint várták, egy elkerülhetetlen havi előfizetési díj miatt még így is magasnak mondható. Mutatunk mindent, amit tudni lehet az apró eszközről.

Még áprilisban robbant a hír, hogy a fedélzetén két volt Apple-alkalmazottal – történetesen egy házaspárral – a Humane nevű cég leváltaná az okostelefonokat egy teljesen új eszközzel. Ugyan akkor még csak néhány információmorzsát tudott összecsipegetni a sajtó, de azóta fokozatosan napvilágot láttak a részletek.

Az AI Pin nevű eszköz már annyira nem volt titkos, hogy a párizsi divathéten is megvillantották azt egy modellen, néhány napja pedig egy nagyobb cikkben gyűjtöttünk össze mindent, amit addig tudni lehetett.

Kicsi a bors, de erős
Az eszköz ma hivatalosan is megérkezett, az ígéret pedig nem változott: leváltani a hosszú évek óta életünk részét képező okostelefonokat. Az AI Pin megjelenését illetően már nincs új a nap alatt: egy kis, négyzet alakú, ellenben lekerekített élekkel rendelkező eszközről van szó, melynek kicsit olyan beütése van, mint egy szíjaktól megszabadított okosórának.

A készülék lelke egy (közelebbről nem megnevezett) Qualcomm Snapdragon processzor, mely a különböző forrásból érkező információkat dolgozza fel: van kamera, mikrofon, de még mélység- és mozgásérzékelő is.

Van valami, ami valójában nincs: kijelző. Egyáltalán nincs.

Talán ez különbözteti meg legjobban a már bő egy évtizede ugyanazon elgondolás mentén készülő okostelefonoktól.

TECH
+

A készülék vezérlése elsősorban hangalapon történet, és egy „személyes hangszón”, valamint Bluetooth-fülhallhatón keresztül tud kommunikálni az emberrel. Emellett gesztusokkal is vezérelhető az eszköz,

ami a megjelenítendő dolgokat a tenyerünkre vetíti ki.

Nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy projektort, csak a vászon itt a tenyerünk: ezen jeleníti meg az AI Pin például a bejövő hívásainkat.

Egy, az utasításainkat főleg hangalapon váró eszköznél felmerülhet a gyanú, hogy akkor a mikrofon állandóan készenlétben van-e: de a Humane elmondása szerint ez nem így van. Amíg mi nem kezdeményezünk interakciót, az AI Pin nem lát, nem hall – amikor mégis, azt egy világító LED jelzi a kütyün.

Mivel nem tarthatjuk állandóan a tenyerünket a készülék előtt, hogy jött-e értesítés (vagy bármi, amit közölni szeretne velünk), egy másik LED villogással hozza tudtunkra ezeket.

https://platform.twitter.com/embed/Tweet.html?creatorScreenName=hvg_hu&dnt=false&embedId=twitter-widget-0&features=eyJ0ZndfdGltZWxpbmVfbGlzdCI6eyJidWNrZXQiOltdLCJ2ZXJzaW9uIjpudWxsfSwidGZ3X2ZvbGxvd2VyX2NvdW50X3N1bnNldCI6eyJidWNrZXQiOnRydWUsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfdHdlZXRfZWRpdF9iYWNrZW5kIjp7ImJ1Y2tldCI6Im9uIiwidmVyc2lvbiI6bnVsbH0sInRmd19yZWZzcmNfc2Vzc2lvbiI6eyJidWNrZXQiOiJvbiIsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfZm9zbnJfc29mdF9pbnRlcnZlbnRpb25zX2VuYWJsZWQiOnsiYnVja2V0Ijoib24iLCJ2ZXJzaW9uIjpudWxsfSwidGZ3X21peGVkX21lZGlhXzE1ODk3Ijp7ImJ1Y2tldCI6InRyZWF0bWVudCIsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfZXhwZXJpbWVudHNfY29va2llX2V4cGlyYXRpb24iOnsiYnVja2V0IjoxMjA5NjAwLCJ2ZXJzaW9uIjpudWxsfSwidGZ3X3Nob3dfYmlyZHdhdGNoX3Bpdm90c19lbmFibGVkIjp7ImJ1Y2tldCI6Im9uIiwidmVyc2lvbiI6bnVsbH0sInRmd19kdXBsaWNhdGVfc2NyaWJlc190b19zZXR0aW5ncyI6eyJidWNrZXQiOiJvbiIsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfdXNlX3Byb2ZpbGVfaW1hZ2Vfc2hhcGVfZW5hYmxlZCI6eyJidWNrZXQiOiJvbiIsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfdmlkZW9faGxzX2R5bmFtaWNfbWFuaWZlc3RzXzE1MDgyIjp7ImJ1Y2tldCI6InRydWVfYml0cmF0ZSIsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfbGVnYWN5X3RpbWVsaW5lX3N1bnNldCI6eyJidWNrZXQiOnRydWUsInZlcnNpb24iOm51bGx9LCJ0ZndfdHdlZXRfZWRpdF9mcm9udGVuZCI6eyJidWNrZXQiOiJvbiIsInZlcnNpb24iOm51bGx9fQ%3D%3D&frame=false&hideCard=false&hideThread=false&id=1722668651705430154&lang=hu&origin=https%3A%2F%2Fhvg.hu%2Ftudomany%2F20231109_humane_ai_pin_mesterseges_intelligencia_alapu_viselheto_eszkoz_szemelyes_projektor_cosmos_okostelefont_levalto_eszkoz_bemutatas_megjelenes&sessionId=28e47a7275e80e1013e18d1cc82f36245693ff3f&siteScreenName=hvg_hu&theme=light&widgetsVersion=01917f4d1d4cb%3A1696883169554&width=550px

A kulcsszó: MI

Aki az elmúlt egy évet nem egy barlangban töltötte, tudja, hogy ma már tényleg szinte mindenbe beépítik a mesterséges intelligenciát, és a Humane termékét sem véletlenül hívják AI Pin-nek.

A készülék lelkét képező operációs rendszer, a CosmOS ugyanis mélyen át van itatva a mesterséges intelligenciával. Most még csak keveset lehet erről tudni, de az biztos, hogy valamennyi utasítás, kér(d)és, amit a felhasználó feltesz, az MI-n fog átfutni. A Humane közleménye említi az egyébként a céget támogató OpenAI-t és Microsoftot is – írja a The Verge –, tehát elég valószínű, hogy a ChatGPT mögött is álló GPT-4 nyelvi modellen alapszik az AI Pin.

A kütyü működése nagyban testreszabható – ehhez a Humane.center nevű, külsős szolgáltatás áll majd rendelkezésre. Ez a platform, mint azt a neve is sejteti, az eszköz központi eleme lesz, ahol a beállítások mellett az adatokat – fotók, videók, jegyzetek – is el lehet majd érni és kezelni.

Az apró eszközt mágnesesen lehet felhelyezni a ruhánk elejére, és már ez sem hétköznapi megoldás. A mágnes miatt adja magát, hogy a kütyü két részből áll – magából az eszközből, valamint egy, a másik oldalra helyezendő mágnesből. Utóbbi azonban itt egyfajta akkumulátor is, mely energiával táplálja a mini számítógépet. Aminek egyébként szintén van akkumulátora, csak elég kicsi. A cég ígérete szerint ez egésznapos üzemidőt biztosít, és ekkor sem kell feltétlenül töltőt keresnünk, elvégre az akkumulátor/mágnes egy mozdulattal kicserélhető egy másikra.

Összenő, ami összetartozik – legalábbis mágnesesen összeérnek. Balra a kütyü, jobbra az mágnesként is szolgáló akkumulátor.© Humane

És most jöjjön egy jó, valamint egy rossz hír – avagy mibe kerül egy AI Pin. A jó hír, hogy tévesek voltak azok az értesülések, amelyek szerint az eszköz 1000 dolláros áron nyit, a Humane kütyüje ugyanis „csak” 700 dollárba fog kerülni, ami körülbelül 247 ezer forintot takar.

A csavar ott jön, hogy dedikált díjcsomaggal lehet csak használni, avagy telefonszámot szerezni hozzá, valamint kapcsolódni vele egy mobilhálózatra. Ez az Egyesült Államokban jelen állás szerint csak a T-Mobile-nál lesz elérhető, és havi 24 dollárt – kb. 8460 forintot – fognak még elkérni ezért. Ez, ismerve a mobildíjcsomagok árát, még nem is tűnhet soknak. Annak fényében azonban, hogy a vásárlók valószínűleg nem dobják majd el azonnal az okostelefonjukat (annak előfizetésével), lévén ez még inkább egy prototípus, már soknak tűnhet.

A készüléket 2024 elején kezdik kiszállítani, az előrendelés pedig egy hét múlva, november 16-án indul, első körben az Egyesült Államokban. HVG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük